Babits Mihály: Karácsonyi ének | vers/elemzés

Kérdéseket, általában akkor teszünk fel, amikor nem értünk valamit vagy többet szeretnénk megtudni arról, ami bennünket érdekel. Igaz, még akkor is kérdezni szoktunk, amikor csodálkozunk valamin vagy amikor valakit rá szeretnénk vezetni, ébreszteni egy fontos igazsgágra, összefüggésre, helyzetre. Ilyenkor nevelő céllal kérdezünk.
 
Kérdéseink rövidebb vagy hosszabb ideje tartó töprengéseink visszhangjaként is előtörhetnek lelkeinkből, azzal a vággyal, hogy végre felfogjuk a bennünket foglalkoztató rejtély üzenetét, mondanivalóját.
 
A kérdésekben kivetítődő tűnődések, töprengések, megérteniakarás versének is nevezhetjük Babits Mihály, Karácsonyi ének című költeményét, amelyben a költő egy jászolban fekvő csecsemőt szólít meg kérdéseivel. De itt nem egy közönséges, akármilyen emberpalántáról van szó, hanem az ég királyáról, aki angyalok dicső társaságát cserélte az állatok közelségére, és egy zord élet dermesztő körülményeire.
 
A költő kérdései őszinték, ártatlanok és olyan jelentéktelennek tűnő részletekre irányítják figyelmünket, amelyekről azt gondolnánk, hogy egyáltalán nem lehetnek fontosak az istenfiú megszületésének ünnepélyes körülményeiben. Mégis talán éppen ezen apró részletek által sikerül a költőnek az a szándéka, hogy érzékeltesse azt a nagy leereszkedést, lemondást, megalázkodást amely Isten részéről történt, fia emberré válásában.
 
A költő azonban nem csak kérdések sorozatával járja körül a testetöltés rejtélyességét, hanem apró megfigyelések, ténymegállapítások rögzítésével is. De ezek az észrevételek nem válaszok a feltett kérdésekre, ezért nem is oszlatják el az esemény titokzatosságát, hanem inkább fokozzák, újabb árnyalatokkal gazdagítják azt.
 
A vers utolsó szakaszában a kérdések, megfigyelések láncolata megszakad és egy felhívást, kérést fogalmaz meg a költő, amelyben szeretetet és reményt kér attól a gyermektől, akinek személyében nyilvánvalóan egyértelművé válik az isteni, mentő szándékú leereszkedés a zord, kilátástalan életű emberek közé.
 
Összegezve e rövid ismertetőt, kijelenthetjük, hogy valószínű a költő ebben a versben, nem is a testetöltés, megváltás rejtélyeinek megértése érdekében fogalmazza meg kérdéseit, hanem inkább a lelkében felgyülemlő tűnődésnek, csodálkozásnak, hálának ad hangot e kérdések által is, hisz egy ének, különösen egy karácsonyi ének elsősorban nem is az értelemnek szól, hanem inkább a szívnek és léleknek, lényünk azon tájainak, ahonnan az Isten iránti csodálat, dicséret és hála kibuggyan és végül feltör.
 
-
 
Babits Mihály: Karácsonyi ének
 
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
 
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
 
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult...
 
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük hogy "megszületett"!
 
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
 
1932. tél
 

 

 
Fotó: pixabay.com

Ha netalán érdekelne:

Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél | vers/elemzés

Derzsi Sándor: Tudom, itt jársz | vers/elemzés